S korán van, túl korán még ehhez,
lejátszódott, újraerőszakolt lemez.
Egy bakelit... mi holmi, egy tárgynak létezel,
egy polcon porosodó ürességgel teli félelem...

Mert előre, s mondtam már, hogy előre kérlek,
mert ami más, én attól tényleg, én attól nem félek!
S ha Te vagy a változás, változzon most minden,
A szél a hegyekben egy sivatagi porszemet vigyen.

S olyan élet bennem, mit érzek, nekem van s kedvelem,
s mi bánt, óh ócskaság, hihetetlen, de temetem.
Mert most jó… a fű sem kék, az ég sem zöld…
Mert most jó... sárga a nap s barnás a föld!

Most jó….

Nincs több kétely szó, mely bizarr vágyakat ontó.
Én vagyok, s lesz mi jó... lesz mi van... mert most jó!

Nem kell aludnom, csak éljek, nem kell párna nekem,
nem is értem igazán, miért ilyen színes s mi van velem!
S nem ész, csak érzés, őszintén mi mesél,
s nem harag, nem bármi, csak élet, mi bennem él.

Köszönöm, hogy nincs többé az, mi bármit ígér,
s szeretni nem, de talán gyűlölni se tudtam így még.

Mert ki mindenki,
az igazából senkié!