Percek… eltelnek. Órák… elmúlnak… Napok… alszunk és jön a következő… Hetek… tervezünk egy másikkal. Hónapok… „addigra majd”… Évek…”hol van az még”

És vége.

Merj álmodni, merj tenni, merj szeretni, merj gyűlölni, merj hibázni. Ezt mondják...Merj mindent, de tanulj, de légy illdemelmes, egészséges, tanult, sportos, kedves vagy bármi, de jó lesz! ...míg nem egy körforgás körbevesz s már okkal teszed fel a kérdést: miről álmodok? Mi a vágyam? Tenni kell mert különben nem vagyok hasznos ebben a katlanban. Tudom mi lesz a következő 1 órában, tudom mit kell tennem a következő héten, de még azt is, hogy miért kelek fel majd 3 év múlva. Hogy elmondjam ugyanazt, hogy tökéletes vagyok, csak a világ a rossz, csak a 24 óra a kevés és nem velem van gond.

Aztán vége.

Hogy ő már nincs 1 órája… felfogni sincs idő. Nincs 1 napja… még aludni is nehéz… nincs 1 hete… már ezzel kell élnünk?! nincs 1 hónapja… olyan friss… nincs 1 éve… telnek a napok, a testi gépezetünk megy tovább emlékezve… nincs 10 éve… de azért velünk marad… és ma: nincs 20 éve… hogy már ennyi idő eltelt.

Lehet e cél az idő, ha minden más az? Ha szeretnél új házat, autót, jobb pozíciót vagy egy probléma megoldását, akkor időben reménykedsz. Feltételezed, hogy van. Mert alanyi jogon jár.  És ha nincs… na akkor baj van! Akkor minden más értelmetlen. Kapkodás.

Vagy esetleg gyáva vagyok-e ha, ha megállok a jelenemben csak pár magamra szánt pillanatra hálával?! Hogy kimerem-e mondani, azt amire vágyom valójában és nem azt, ami elvárás… hogy merek-e hálásnak lenni… hogy megmerem-e hallgatni a másik személyt magamon kívül… hogy merek-e hibázni… hogy merek-e élni és merem-e szeretni az életemet.

Merek. Mert nem vállalhatok felelősséget azért, amit érzek. És azért se, amit mások gondolnak vagy mondanak rólam. Merek hibázni, mert tudom, hogy nincs tökéletes élet…

"A jövőt nem ismerjük." Hányszor mondjuk… Feltételezünk valamit… de mégsem hisszük el igazán, mégsem vagyunk elég hitelesek, ha közben nem merünk élni és az időben bízunk, hogy az majd lesz. 

20 éve megállt egy idő. 20 éve valami elveszett, ami bennem és bennünk tovább él. Egy szökőnapon, mely nem is létezik igazán. Más volt az első óra… az első hét… az első hónap… és már más az első húsz év után.

Más vagyok. Más lenne Ő is...Más mindenki. De az idő… az egyetlen, ami soha nem fog változni.

Gyertyaláng, emlék. Így jött el egy újabb évtized. Így emlékszem én Rád a lányodként. Hálával mindenért!