Félelemben görcsölő emberi mivoltod,
Zakatol.
Elviselni nem könnyű és gyávák fegyvere ugyebár. Besokkolt idegösszeroppanás mára az elfogadott. Vagy különben nyegle vagy… vagy mi. Fejvesztett hajhász üzemmód egy menekülés kapcsán. Meg nem mersz állni, mert még az idő elragad és egyetlen sivár pillanatodban rájönnél, hogy igazam van. Hogy menekülsz… hogy menekülök… hogy futni könnyebb, mint a tükör elé állni… és elfogadni.
Ez tehát a félelem… Vagy legalábbis azt mondják.
De egy kifordított percre vagy egy villanásnyi vakutól lehetetlenné tett pillanatra próbálj meg nem úgy tekinteni erre a hajhász üzemmódra, mit életednek nevezel, hogy körülötted forog. Hogyha görcsberándultan kelsz a nap fénye előtt, legyen másé is moslékban úszó förtelem. S ha szükséged mástól kíván emberi gesztust… majd azt megadja egy felfestett mosolyért valaki. Ki számodra eszköz, a valóságban pedig Ember.
S talán színész vagy, baromi jó színész! De az ismeretlen közönség által megvetett vastaps nem éltet örökké, és a produkciód is unalmassá válik.
Mert hogy félni a félelemtől, ilyet talán csak Te tudsz dramatizált elcsépelt előadásba belezsúfolni… de ügyesen, az tény!
Mert nem hiszed el, hogy talán egy valaki megismerne Téged a színpadon kívül is. És türelmes… Még most.
Mert a félelemhez keresel vakon utat, hogy legyőzd vagy megismerd vagy nem tudom. Nincs közöm hozzá. De én nem festek mosolyt, úgy közlöm, hogy a rettegés maga az út s útitársad a vágyad.
Önképet állítani is már nem fogok többé.
Félelem,
Távolság,
Pont helyett reménykedve vesszőt írni,
Elfáradtam.