Nem kell messzire menő, elvont vagy épp giccses történeteket kitalálni ahhoz, hogy éld az életed. Nem kell elhinni, hogy nem elég önmagad. Figyelni egy lábnyomot, s követni, mert hiszed, hogy akár a Tiéd is lehetne. S mikor belelépsz… látod, hogy összemosódott a sárban a két lábnyom. Mert nem illik oda a Tiéd. Nem kell félni, ha nincs kitaposott ösvény.
   S ha más a Nap felé fordul, Te a Holdat kövesd.
Nem kell kényszeresen azt vallani, hogy fehér gyapjas állatok között a fekete rossz, vagy éppen csak nem odaillő. Vagy hogy nem illik a tű sem a szénakazalba. Nem kell azt mindenáron megtalálni. Ne hidd azt, hogy a történeted más, mint a többié. Hogy Te más vagy. Mert minden ember különböző, így Te sem lehetsz egyforma. Mert az ember csodálatos. Megszülettél, s jogod, életed egy tisztalap, egy ráncoktól mentes, márványban fénylő tisztaság. Mint mindenkié. S még nem volt olyan, hogy két ember ugyanazt írja egy lapra, vagy azonos színeket használva fesse meg akár a kígyót, ki elefántot evett. S nem baj, ha kalapnak nézed… mert Antoine de Saint Exupery sem tudta, hogy majd ezt az egész világ ismerni fogja. S rója sorokat, hogy a felnőtt nem volt képes elfogadni, miközben Te már megértéssel s diccsel olvasod…. mint majd egyszer talán így vetik idegen szemek tekintetüket a Te soraidra. S ne félj leírni őket.
   Mert megeshet, hogy a folyó majd visszafelé folyik, hiszen Mikszáth Kálmán is megírta Vér Klári esetében. Mert megeshet, hogy a Napraforgó majd a Hold irányába fordul. S ne ítélkezz.
   S hogy élsz, jársz, kelsz, szaladsz, rohansz, kergetőzve,kérdezgetve, kioktatva, boldogtalan, s hiszed, hogy haladsz, de körbe-körbe futkosol, s majd elalszol, s kelsz, s kezdődik előröl... Mert hiszed, hogy erről szól nappalod, de az éjszakáról nem írnak a tankönyvek, s nem mesél neked senki arról, milyen fontos az éjszaka. Hogy az élet része, ha élsz, vagy csak egy este, mit csak a csillagok figyelésével töltesz. Az élet fontos része. Ne légy buta, hogy a nappalokban hiszel! Az éjjel is részed. Mikor magadra fordítod az időt. Mikor álmodsz. Az élet legnagyobb ajándéka, mikor nem tudatod vezérel, hanem megmered tenni, mit ha felkelsz, soha nem tennél. Az álmok járják át azt a kifacsart s befásult testet, mit egyszer s utoljára kaptál, miből másikat már nem választhatsz, mit magadnak formáltál lelkeddel… s ne az a célnak vélt, de hazug állítás, mit kifelé mutatsz.
    Mert nem kell a Nap felé fordulni, s lepihenni, hogy másnap megint megtedd. Fordulj a Hold felé.

Mert az ember nem mer. S ha kimondja, hogy Holdraforgó, már illúziót lát. Valótlan képet, s nem lehetőséget.