Megszületett. Hogy lélegezzen. Hogy mozogjon. Hogy egészséges legyen.

Tanult. Hogy egyszer majd okos legyen. Hogy életrevaló, hogy hasznos. Tanult, hogy jó végzettségre és munkára tegyen szert.

Dolgozott. Hogy vagyont építsen maga köré. Kezdetben egy saját ruhára, telefonra, egy biciklire majd autóra és motorra és bankszámlára. Mert el kell tartani önmagát. Mert el kell tartania szeretteit. Az utódokról nem is beszélve. Hogy lakása legyen és hogy majd háza... előbb egy régit és majd egy újat és medencéset. S amikor a régi autó már ciki az új ház előtt vagy amikor már az öltöny is drágább, mint a motor, akkor még többet dolgozott. De a ház már kicsi és kellett még egy szoba. Egy nagyobb épület, egy tágasabb egy fényesebb, szebb kilátással. Kellett, hogy valaki ezt takarítsa, hogy javítsa, hogy minden rendben legyen. Gyereknek telefon, mert különben kiközösítik. Ezért hát leült beszélni a főnökével és újabb célt tűztek és még többet dolgozott és még több vagyona lett. Irigylésre méltó. Ugyebár?!

Létezett. Egy működő testben. S ha elromlott, magánorvosok közül válogatott, hiszen ezért dolgozott. Mert megteheti. Mert majd ők megjavítják, ami elromlott benne. Minden nap elmondta, hogy miért teszi, hogy leállni nem lehet. Hogy ő fontos. Hogy ő hasznos. Büszkén, szinte már mártírként, emberfeletti erővel dolgozott egy hitt világért, öntudatlanul, hogy egyszer majd boldog lesz. S ki ezt - legyen érte aggódó feleség, szülő vagy gyermek - cáfolta, az egyszerűen csak nem értheti meg őt... hogy ez miattuk van és értük teszi és mennyire fontos, hogy gépezetként robotolja végig a napjait. S közben még alkotni sem alkotott, csak tette a dolgát. Hogy nyaralni is maximum jövőre, de talán inkább azután, mert nincs idő, de ti menjetek, ő majd fizeti, mert dolgoznia kell. Szenvedélybetegként létezett, mert lassítani gyáva volt. Egy becsapott létezés egyensúly nélkül. Nem vert át senkit... magán kívül.

Meghalt. Később volt ez. De lehetett volna korábban is, hiszen mindent megtett érte. Már nem tanult. Már nem dolgozott. Létezett... de már csak emlékként. Élni viszont sose élt. Az első autója maradványai már nem kocsiként funkcionáltak. Fénykorának legszuperebb járgánya pedig egy rozsdás vasdarab volt, mire valaki már szégyenkezve tekintett az új háza előtt és lecserélni kívánta. A házat már idegenek lakják miután falig bontották. S talán beteljesült vagy talán nem, hogy utódai valamiféle hála-emlék szerű érzést produkálnak, amiért ennyit dolgozott értük. 

Ez egy fikció, s hisszük, hogy velünk nem történhet meg, de talán épp most hálóz be. Ha tagadod, már éled ezt a létezést. A változtatás örök emberi jog, a felismerés pedig erény. Feloldozhatod magad, ha elfogadod: a legjobbra törekedsz, egészségre, boldogságra, de nem vagy tökéletes és a házadnak sem kell annak lennie. Mert a hála nem betegít lelket. Az elégedettség esélyt ad, hogy létezés helyett élj. Hogy tegyél egy felelőtlen és önfeledt gesztust, egy ölelést egy kimondott kedves szót, hogy oldd a világ, de legalább a környezeted feszült mókuskerekének rozsdás zakatolásán. Talán furcsán néznek majd rád... de irigyelni fognak, hogy megteszed s megmagyarázzák, hogy nekik ezt nem lehet. Oldozd fel magad a nem létező tökéletesség alól és fogadd el, hogy az élet a hibákkal szép. Mert tökéletesen csak a természet működik. Mert a Te tudatod a tested apró százaléka. Az ösztönöd, vele minden szorongással, majd figyelmezteti az egészséged, hogy elég.

A harag magad el nem fogadása. Az irigység egy megfelelési kényszer, hogy több legyél vagy épp félelem, hogy kevés vagy. Ha szavakkal bántasz, magadat bántod. A megcsalással pedig elsősorban magadat csalod meg. Mert félsz felelősséget vállalni a problémákért. A féltékenységgel saját énedet félted, hogy sérül, hiszen nem szereted magad és miért is szeretne más. És aki dühöng... az fél a legjobban mindenki közül. Fél, hogy hibázhat. Fél, hogy nem tökéletes. És pedig nem az... ahogy senki.

Bátor, ki úgy megy és hajt, hogy tudja, vállalja: hibázni fog. Okos, ki ezekből tanul. Őszinte, akinek nincs miért tagadnia önmagát és tetteit, hiszen felelősséggel tartozik értük. Elégedett, aki teremt és ezt értékeli. És hálás... aki körülnéz és azt látja, mennyi mindene van s nem azt, hogy mennyi mindene lehetne még.

Mert az élet rövid. És a tiéd. Minden más elvehető.