Elhiheted, nem olyan egyszerű jót vagy rosszat produkálni, annak ellenére, hogy tisztának, üresnek s fehérnek tűnik a lap. Ma már nincs radír, csak backspace. És így megoldódik minden. De a betűk már akkor is jöttek, amikor még grafit volt a kézben. Miattad… hogy kiadjam, mit szóban képtelen voltam.

Az idő is meghazudtolta, hogy ez lehetséges… Mert ilyen nap nem létezik, csupán emberiség produktuma, problémamegoldás terméke.
Február 29… 12 nélkülözésben töltött év egy meggyötört csendbe ébredő gyászoló hajnal miatt.
S már a mérleg arra dől, hogy kevesebbet töltöttem Veled, mint nélküled.

Tör, zúz rám az érzés, mi évről évre más… Most hiány.

Meg kell értened… elveszett… valahol, valami bennem s benned, mi volt… Hogy Ő óriás volt, komolyan: hatalmas… ki árral szemben küzd, ki a víznél még tűzzel is próbálkozik, ki a lehetetlent lehetőségnek vélte. Szavakban nem elmondható módon… hogy előttem a betűk, s csak fuldoklom bennük, mert a tiszteletem karakterekben s szóközökben nem mérhető. Nem… mert elhivatottságot jelent az életre…. Örök óda, hogy vajon érdemes vagyok-e büszkeségére…. Valósággá vált, hogy soha nem szabad feladni, mert az talán számára csalódás. A hangját keresni, énjét imádni, az Apaságát tisztelni. Hibáit botlásnak tekinteni, hiszen ő volt az, ki teremtett, s nekem ennél bármilyen égieken túli hit sem vezethet sehová, mert ami vér, az az övé. Hogy élni, ahogy a név kötelez. Hogy tudni, bárhol velem lesz, s keresni őt másban, bárkiben… Hogy elhinni…  s kérlek értsd meg… úgy érzem: minden betű kevés most…